hírek : Balla Dettit megműtötték |
Balla Dettit megműtötték
Tiszay Laci 2008.07.18. 14:48
Centerünk már lábadozik
Balla Dettinek, csapatunk centerének nyara idén sem telt el műtét nélkül, hisz a bal lábát meg kellett operálni egy sérülést követően. Kiváló játékosunkat kérdeztük, hogy pontosan mi is történt:
„Körülbelül másfél hónappal ezelőtt részt vettem a felnőtt csapat egyik edzésén. Másnapra valamitől annyira elkezdett fájni a lábam, hogy felállni se tudtam, így elmentünk dr. Halasi Tamáshoz Budapestre, aki tavaly a jobb térdemet műtötte. Közben masszírozó kezeléseket kaptam Mohácsi doktornál, ekkorra azonban már behajlítani se tudtam a lábam. Július 8.án derült ki az újabb budapesti vizsgálaton, hogy sajnos idén is műtétre lesz szükség.
14.én hétfőn a Sportkórkázban hajtották végre az operációt, mely fél órát vett igénybe. A beavatkozás alatt meglékelték a bal térdemen a sérült porcrészt. Ezt követően egy éjszakát bent kellett maradnom a kórházban, majd kedden jöhettem haza.
Halasi doktor szerint 6 hét múlva, ha minden jól megy, elkezdhetem az edzéseket, addig pedig folyamatos rehabilitáción fogok részt venni. Az utolsó héten elvileg már a futással is megpróbálkozhatok (bár ha a mozgásterem engedi, akkor előbb is), ez talán augusztus végére várható. Addig gyógytornára fogok járni Szakállas Judithoz, és amint lehet elkezdem az úszásokat is Petrov Ivánnál, és Jancsik Árpádnál, akik nagyon sokat segítenek nekem.”
Dettinek ezúton is mielőbbi jobbulást kívánunk, reméljük, hamarosan ismét a pályán láthatjuk!
|