Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hírek
hírek : "Összességében elmondható, hogy elégedett vagyok ..."

"Összességében elmondható, hogy elégedett vagyok ..."

Tiszay Laci  2008.09.10. 08:41

Zseljko Djokics értékelése a hétvégi tornáról

Csapatunk vezetőedzőjét, Zseljko Djokicsot kértük arra, hogy pár mondatban foglalja össze, ő hogy látta az első nemzetközi tornát, melyen részt vettünk a hétvégén:

 

A hétvégi volt az első nemzetközi tornánk, amin játszottunk idén, reményeink szerint még két ilyenre lesz példa ebben a szezonban. Fontos volt nekünk ez a két nap, mivel eddig 5-5 ellen nem játszottunk, tehát nem várhattuk, hogy csapatként fogunk játszani. Fel akartuk mérni, hogy milyen kondíciós állapotban vagyunk, valamint az 1-1-es védekezést is meg akartuk nézni meccs-szituációban. Elégedett vagyok a látottakkal, bár ez a torna megmutatta, hogy miket kell még jobban begyakorolnunk.
Az első meccsen Sara Krnjic és Raksányi Kriszta nem játszottak, rajtuk kívül azonban mindenki pályára lépett a csapatból. Sokat futottunk, és jól védekeztünk ezen a mérkőzésen, egál meccset játszottunk még úgy is, hogy 24 eladott labdánk volt, és 23%-os dobóteljesítményt produkáltunk. Végig harcoltunk, tehát elégedett lehetek a látottakkal.
A Kassa ellen az első félidőben már látszódott, hogy fáradtak vagyunk, hiszen a szombati napon az volt a második meccsünk. Nem játszott Ruják Nóra és Ruppert Noémi, helyettük a már említett Sara és Kriszta játszottak. A második félidőben magunkra találtunk, ekkor kiemelkedően játszott Raus Barbara, Raksányi Kriszta, Sara Krnjic és Czirják Noémi.
Végül következhetett a vasárnapi, Csata elleni összecsapás. Látszott, hogy a 3. meccsünkre már felvettük a ritmust, jól játszottunk még így különféle figurák nélkül is. Játékosaim ’megkötés’ nélkül játszottak, tehát nem volt előre megbeszélve sem a védekezési, sem a támadási figura, a lányok jól helytálltak. Ezen a találkozón Lábady Zsófi, Raksányi Kriszta, Sara Krnjic, Ruják Nóra és Ruppert Noémi játszottak kiemelkedően.
Összességében elmondható, hogy elégedett vagyok a látottakkal, de sokat kell még fejlődnünk.

Ezen a héten elkezd velünk edzeni Késői Melinda, Szabó Flóra és Végh Patrícia, így mostantól velük kiegészülve már többet fogunk konkrétan a kosárlabdával foglalkozni. „

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!