Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hírek
hírek : Győzni akarunk mindegyik mérkőzésen!

Győzni akarunk mindegyik mérkőzésen!

Tiszay Laci  2009.02.13. 18:23

Előzetes játékosainkkal, másodedzőnkkel


Zeljko Djokic előzetesét követően másodedzőnket, valamint két játékosunkat kérdeztük a hétvégi elődöntőről, hogy ők mit várnak a két nap mérkőzéseitől.

Mostantól kezdve egy új "rendszert" is bevezetünk, játékosaink mindig át fogják adni a staféta botot, hogy szerintük ki legyen az, aki következő mérkőzés kapcsán megszólal honlapunkon.

Elsőként a sérüléséből visszatérő Balla Bernadettet kérdeztük, akinek ez lesz sérülését követően az első hivatalos mérkőzése.
"Rendkívül izgatott vagyok, nagyon várom már a hétvégi mérkőzéseket. A Csata meccs tűnik igazi rangadónak, mivel ők az egyik legnagyobb riválisaink. Mindenképpen szeretném, hogy mind a három meccsen sikeresek legyünk, és hogy mindenki meg tudja mutatni mennyit is fejlődött az edzéseken. Fontos, hogy visszajöjjenek az edzéseken tanultak.
Végezetül átadnám a stafétát Lábynak."

Mint Detti is említette, második megszólaló játékosunk ezúttal Lábady Zsófi lesz, így most Láby gondolatai következnek.
" Mivel az előző fordulóban sok hiányzónk volt sérülés és betegség miatt, ezért a célunk csak az lehet, hogy most a Csatát is megszorongassuk és a BEAC, valamint a Nyíregyháza ellen is a legjobbat hozzuk ki magunkból. Remélem, hogy minél több szülő elkísér minket Budapestre és szurkolásukkal segítenek minket a meccsek során.
A staféta botot Szabó Enikőnek adnám át!"
(Enikővel a hétvégi torna után, várhatóan jövő héten olvashatnak értékelést- a szerk.)

És most következzen Debreceni Eszter másodedzőnk előzetese. Peca az elmúlt hetek edzéseiből kiindulva bizakodva várja a három meccses tornát.
" Sikerült az elmúlt két hétben 12-14 játékossal edzenünk, ez nagy előrelépés az előző hónapokhoz képest. Sokkal többet dolgoztunk 5-5-be, mind a csapatépítésre, mind a védekezésre nagyobb hangsúlyt tudtunk fektetni, remélem ez a pályán is megmutatkozik. A BEAC és a Nyíregyháza ellen kezdünk szombaton, szinte teljes lesz a csapatunk, így mindkét esetben győzelmet várok. Vasárnap a Csata elleni mérkőzésen jobb teljesítményt várok, mint a nyíregyházi összecsapáson.
A héten csütörtökön a Babits Mihály Gimnázium csapatával Budapesten, területi döntőn szerepeltünk, ott bíztató játékot mutatott a sérüléséből visszatérő Balla Detti, mellette pedig jó játékképet mutatott Szabó Flóra is."

 

Játékosaink és másodedzőnk is kitért a Csata meccsre. A nyíregyházi találkozón nem játszott ellenük Balla Detti és Czirják Noémi, most mindketten tagjai utazó keretünknek, így velük kiegészülve szállunk harcba, hogy Budapesten (a Vasasnak félig hazai környezetben- a Csata meccs a TF csarnokban lesz!) próbáljuk legyőzni ellenfelünket. Bár nem lesz könnyű, de játékosaink mindent meg fognak tenni a siker érdekében, a pécsi szív pedig mindig segít a nehéz pillanatokban!

Együttesünk holnap reggel 7 órakor indul, majd 11.30 perckor a BEAC ellen lépünk pályára, a Pasaréti Sportcentrumban.

Program:

2009. február 14. - szombat

11:30 BEAC Újbuda - MiZo Pécs 2010 PVSK /Pasarét/

13:15 NYFSE NyKS - Vasas-Csata /Pasarét/

17:45 NYFSE NyKS - MiZo Pécs 2010 PVSK /TF csarnok, Alkotás utca/

19:30 Vasas-Csata - BEAC Újbuda /TF csarnok, Alkotás utca/

2009. február 15. - vasárnap

9:30 BEAC Újbuda - NyFSE NyKS /TF csarnok, Alkotás utca/

11:15 MiZo Pécs 2010 PVSK - Vasas-Csata /TF csarnok, Alkotás utca/

 

 

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.