Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hírek
hírek : Hétvégén kadett elődöntő II. Pécsett!

Hétvégén kadett elődöntő II. Pécsett!

Tiszay Laci  2009.03.13. 20:41

Biztosíthatja helyét csapatunk az országos döntőben


A hétvégén Pécsett rendezik meg a kadett bajnokság elődöntőjének II. fordulóját. Az AB csoportban szereplő együttesünk ellenfelei csakúgy, mint a ceglédi fordulóban a bajnokesélyes BEAC, valamint a Ceglédi EKK és a Debrecen lesz.

Debreceni Eszter csapatában ezúttal ismét pályára léphet Balla Dorottya és Somogyi Lili is, ők az előző fordulóban nem szerepeltek.
Peca ismételten kemény, jó mérkőzésekre számít, melyeken reméljük minél több pécsi győzelem születik. Edzőnk a következőképpen vélekedett a hétvégéről a péntek esti edzést megelőzően:

"Ismét a kadett bajnokság egyik legjobbjával, a BEAC csapata ellen kezdjük a küzdelmeket, ellenük szeretnénk megismételni a Cegléden nyújtott teljesítményünket, ha ezt megtesszük, akkor már elégedett leszek. A másik két találkozót kötelezően hoznunk kell, bár nem lesz könnyű dolgunk, hisz mind a Debrecen, mind a Cegléd jó csapatnak számít a kadett korosztályban. A Ceglédieket hiába vertük otthon, attól függetlenül keményen kell ellenük is játszanunk. Külön öröm, hogy "csak" 1 betegünk van, Horányi Annán kívül mindenki felépült és egészséges. Cegléden hiányzott Balla Dorottya és Somogyi Lili, remélem velük kiegészülve sokkal jobb csapatképet mutatunk majd. Nusi a ceglédi meccseken fontos csapatember volt, így ő nagyon fog hiányozni nekünk."

Ide kapcsolódó hír, hogy junior csapatunk szombaton, a két kadett meccs között, 15.15h-tól edzőmérkőzést játszik a PVSK- Panthers kadett fiú csapatával!

Program:

2. torna - Pécs, Gandhi Sportcsarnok

2009. március 14. - szombat

11:30 MiZo Pécs 2010 PVSK - BEAC Újbuda  
13:15 Ceglédi EKK - Debreceni SC-SI  
17:30 BEAC Újbuda - Ceglédi EKK  
19:15 MiZo Pécs 2010 PVSK - Debreceni SC-SI  

2009. március 15. - vasárnap

09:30 Ceglédi EKK - MiZo Pécs 2010 PVSK  
11:15 Debreceni SC-SI - BEAC Újbuda

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.