Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hírek
hírek : Újra edzésben csapataink

Újra edzésben csapataink

Tiszay Laci  2009.08.10. 21:39


Megkezdték felkészülésüket utánpótlás csapataink a 2009/2010-es bajnoki szezonra. 

Augusztus 6.án a kadettok, 10.én pedig a juniorok is edzésbe álltak, hogy megkezdjék a munkát. Csapataink napi egy edzéssel, az alapozás elején főként atlétikapályás gyakorlásokkal készülnek a bajnokság kezdetére, ami a junioroknak október végére, kadettoknak novemberre várható.
Változás az előző szezonhoz képest, hogy a PVSK Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztályának 3 korosztályos csapata lesz a 2009/2010-es szezonban: Junior, Kadett A és Kadett B. A serdülő és gyerek csapatot a Városi Sportiskola biztosítja majd a MiZo Pécs 2010 számára. Az edzők: Junior- Kadett A: Debreceni Eszter, Kadett B- Meszler Balázs.

Tárgyalások folynak az NBI/B- ben való indulásunkról is, pont azonban még nem került az ügy végére, reméljük záros határidőn belül konkrétumokról számolhatunk be.

Felkészülési tornákat illetően annyi bizonyos, hogy augusztus 24-25 között Sopronban, a már hagyományosan megrendezésre kerülő Webbusiness Kupán lépünk pályára, köszönhetően a rendező klub meghívásának. További tornákon való részvételünkről egyelőre nem született döntés.

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.