Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hírek
hírek : Mozgalmas hétvége előtt csapataink

Mozgalmas hétvége előtt csapataink

Tiszay Laci  2009.11.27. 18:09


Meccsekben gazdag hétvége elé néznek Szakosztályunk csapatai: november 28-án szombaton két kadett csapatunk, majd november 29-én NBI/B-s együttesünk lép pályára, Pécsett, a POTE csarnokában.
Kadett A csapatunk az alapszakasz második köréből a tavalyi országos döntőn elért eredménye miatt kimaradt, így nekik hosszabb szünetük volt, míg kadett B-s lányaink a második körben is játszottak, akkor Kaposváron nyerték meg mindkét találkozójukat.

Vasárnap a már említett NBI/B-s forduló következik, nem is akárkit fogadunk itthon, a SMAFC együttesét látjuk vendégül 13 órától. Ellenfelünk remek csapatot alkot, sok meghatározó játékossal soraikban egyértelműen a bajnokság esélyesei.

A programokkal sűrített hétvége előtt Debreceni Eszter edzőnkkel beszélgettünk.
"Végre lejátszhatjuk második fordulónkat kadett A csapatunkkal (ez lesz mindösszesen a 3-4. találkozónk a bajnokság során!). A Kecskemét és kadett B csapatunkkal fogunk megmérkőzni, mindkettő kötelező győzelemnek mondható. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, a Kecskemét hajtós- küzdős csapat, nem beszélve kadett B-s lányainkról, akik idéntől új edzővel egy nagyon agresszív, küzdeni tudó, jó szellemű társaságot alkotnak. A két győzelem mellett jó meccsekre számítok. Elsősorban arra vagyok kíváncsi a két találkozó alatt, hogy mennyire tudtunk javulni védekezésben, támadásban, valamint, hogy előrelépés tapasztalható e egyes játékainkban. Pontosítani szeretnénk a gyors játék általi passzainkat és befejezéseinket." Az NBI/B-s összecsapással kapcsolatban edzőnk elmondta: "A SMAFC gárdáját fogadjuk, akik a bajnokság megnyerésére törekszenek. Nekünk a tisztes helytállás lesz a cél, azért is, mert két igen fontos játékosunk (Balla Bernadett, Késői Melinda) sérülés miatt nem tud segítségünkre lenni. Fiatal csapattal lépünk pályára, de természetesen mindent meg akarunk tenni azért, hogy egy jó mérkőzést lássanak a kilátogató nézők. Elégedett leszek, ha a védekezési és támadási elveinket betartjuk, és érvényre tudjuk juttatni egy ilyen jó csapat ellen."

 

Felhívjuk a mérkőzésre kilátogató szülők, szurkolók figyelmét, hogy a POTE csarnok befogadó képessége miatt mindenki időben érkezzen meg a helyszínre, hogy elfoglalhassák helyüket!

 

Program:

2009. 11. 28 Pécs, POTE csarnok (Jakabhegyi út 6.)

3. torna        
09:30 Bajai NKK/A AKSC Szekszárd/A    
11:15 MiZo Pécs 2010 PVSK/A Kecskeméti SI    
13:00 MiZo Pécs 2010 PVSK/B AKSC Szekszárd/A    
14:45 Kecskeméti SI Bajai NKK/A    
16:30 MiZo Pécs 2010 PVSK/A MiZo Pécs 2010 PVSK/B

 

NBI/B Nyugat VII. forduló:

2009.11.29 vasárnap 13.00h: Autópark PVSK – SMAFC NyME, POTE csarnok

 


Segítse kötelező biztosításával Szakosztályunkat!

Segítse a PVSK Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztályát azzal, hogy kötelező biztosítását a www.pvsk.okok.hu címen köti meg! 

 

 

 

 www.pvsk.okok.hu

 

 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123