Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hírek
hírek : Győzemmel kezdtünk Sopronban

Győzemmel kezdtünk Sopronban

Tiszay Laci, Sopron  2009.12.20. 15:17


Szombaton délben 12 órakor indult csapatunk Sopronba, a középdöntő helyszínére. A kiadós havazás és a hideg ellenére épségben megérkeztünk a hűség városába, az esti vacsora után lányaink nyugovóra tértek, hogy kipihenhessék az út fáradalmait.

Szombaton reggel a 9 órai ébresztőt és reggelit követően a Krasznai csarnok felé vettük az irányt, ahol első mérkőzésünket a Kovács Balázs vezette BEAC együttese ellen játszottuk. Az első félidőben már 20 pontos előnyre tettünk szert, ez a különbség körülbelül a félidőre is megmaradt. A fordulást követően folytattuk pontgazdag szereplésünket, ennek köszönhetően a végére 40 pontos különbség állt az eredményjelzőn.

A mérkőzést követően a közeli étteremben ebédeltek lányaink, majd a szállásra érkezve csendes pihenőt kaptak. Este 17.30 órától a Debrecen csapata ellen lépünk pályára, akik (kiindulva a 14.15 órakor rajtoló SMAFC-Debrecen összecsapásból) valószínüsíthetően a zóna védekezést fogják előnyben részesíteni...

 

MiZo Pécs 2010 PVSK - BEAC Újbuda: 90-50 (30-10)(15-19)(23-13)(32-8)


MiZo Pécs 2010 PVSK: Czirják 7/3, Lábady 10/6, Végh 12/6, Szabó E. 3, Szabó F. 9 Csere: Molnár 6, Somogyi, Balla 4, Csutorás 15/3, Varga, Szamosi 18, Gaál 6 Edző: Debreceni Eszter

Számok csapatunk statisztikájából:
Kétpontos dobószázalék: 61/31 - 50%
Hárompontos dobószázalék: 22/5 - 22%
Büntető dobószázalék: 11/6 - 54%
Támadó lepattanó: 18
Védő lepattanó: 29
Szerzett labda: 22
Eladott labda: 18
Kiharcolt fault: 9
Blokk: 10
Assziszt: 21

 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123